Sok éve már annak, hogy először hallottam a ráckeresztúri Misszióról. Mióta járom a körzetet, sokszor elmentem gyönyörű otthonuk előtt, és egyre erősebb késztetést éreztem, hogy bemenjek. Ezt a motivációt erősítette meg a Nők Lapja egyik szeptemberi cikke, amelyben Erdős Eszterről „angyalként” írtak, mert annyi jót tett másokkal. „A mi őrzőink” című rovatba olyan segítőket gyűjtöttek össze, akik önzetlenül kiállnak a bajba jutottak mellett.
Van-e alkalmasabb idő egy angyal nyomába eredni, mint a karácsonyt megelőző időszak?
Eszter és négyen az otthon lakói közül: Gábor, Viktor, Vilmos és Zsolt fogadtak a megbeszélt időpontban. Nyugalom, nyitottság, természetesség lengte be a kis könyvtárt. Őszintén mondták el a fiatalok, hogyan jutottak ide. Megrendítő bizalommal tárták elém múltjukat. Majdnem 18 éves a legfiatalabb, 33 a legidősebb közöttük… és nagyon sok mindenen túlvannak! Ahányan, annyi sors. Közös bennük, hogy valamennyien drogoztak, hosszú évekig függtek az anyagtól. Hasonlóak abban, hogy ezt megpróbálják feldolgozni, igyekeznek meggyógyulni. De minden másban különböznek! Más családi háttér, más életstílus, más-más mélység, amelyből jöttek. Van köztük, aki sikeres volt a munkájában, van, aki mögött ott a szerető család.

• Mióta működik a Drogterápiás Otthon?
• 1987-ben alapítottuk, egy tornácos parasztházban kezdtük. A „Maradj köztünk” című pályázattal nyertünk a kezdéshez támogatást, utána sokáig a református egyház karitatív tevékenysége volt.
  Később egy nagyobb házat vásároltunk erre a célra, aztán ahogy megváltozott a társadalmi hozzájárulás (1997 óta OEP tevékenység lett), megszabták a működés feltételeit is. Akkor kellett váltanunk, ha folytatni akartuk a munkát. Így épült fel ez az otthon.
• Mennyi időt töltenek itt a fiatalok?
• 14 hónapot. Ez alatt kell az egész életünket újragondolni és átkódolni.
• Problémamegoldást és döntést kell tanulnunk. Értékeket kapunk itt, segítséget a boldoguláshoz. És hitet. Azt is itt találtam meg.
• Nekem a hitem erősítése a fontos. Én itt tértem meg, és most keresztelkedtem néhány héttel ezelőtt a Misszió kápolnájában.
• Én például féltem ettől egy kicsit. Egészen az első napi áhítatig. És ott rájöttem, hogy ez nekem szól. Ez annyira emberi! Megfogott a szeretet.
• Bibliaóránk van minden héten, vasárnap istentisztelet, esténként pedig áhítat.
• Hányan férőhelyes az intézmény?
• 30 fiú lakhat itt egyszerre, és többnyire telt házzal működünk.
• Mivel telnek napjaitok?
• Pontos napi-, illetve hetirend szerint élünk. Az itt töltött hónapok alatt mindenféle feladatot ellátunk.
• Beletanulunk egy egészséges életvezetésbe. Itt mindent mi látunk el, nincs technikai személyzet. Főzünk, takarítunk, karbantartó műhelyben dolgozunk, napi 3,5 órára osztunk be mindenkit a különféle feladatokra.
• Megtanulunk itt úgy élni, hogy tiszta lelkiismerettel nézhessünk tükörbe. Hogy fel tudjuk vállalni a gondolatainkat. Régen még én sem hittem el, amit mondtam! Itt végre megismertem saját magam. És megtanulom becsülni magam.
• És a 14 hónap elteltével hogyan tovább?
• Senki helyett nem tudunk meggyógyulni – mondja Eszter. –Kísérni tudjuk azt, aki fel akar épülni. Ötletünk van, hogyan segítsünk, tanácsot adhatunk, de gyógyulni mindenkinek magának kell. Próbálunk a későbbiekben is támogatást nyújtani azoknak, akiknek szükségük van rá. Így például sok olyan mentorunk van, aki itt gyógyult meg.
• Milyen lesz a karácsony?
• Nagyon szépek az ünnepeink! Szinte mindenki itt marad szent este, sőt, a mentorok, (azaz a nálunk dolgozók) is visszajönnek a családjukkal együtt, és nagyon jól érezzük magunkat! Pedig nem kötelező, de azt mondják, nekik így teljes az ünnep. Megajándékozzuk egymást, sütizünk, énekelünk, játszunk…

Jutott idő arra is, hogy végigjárjuk az épületet. Nem csak kívülről szép: belül is hangulatos. Minden természetes anyagból készült, az egész nagyon emberi… Határozottan jó volt végigmenni a folyosón, a többi helyiségben. Mindenütt saját kezük munkái: írások a falon, gyógyulások története, önértékelések. Rengeteg fotó a mindennapjaikról, művészeti alkotások. Megannyi élmény.

Kértétek, Fiúk, a beszélgetés elején, hogy mielőtt elmegyek, fogalmazzak meg három választ… A harmadikat szeretném most leírni: Mit viszek magammal tőletek? A VÁLLALÁST. Ma egész nap annak a hatása alatt vagyok, amit tőletek tanultam: nem kellene másban a bajok okát keresni. Ki tudtátok mondani valamennyien, hogy hibáztatok, megértettétek, hogy egyedül nem tudtok felállni, és megkerestétek a segítő kezet.
Így karácsony előtt hajlamos vagyok líraira venni a mondandómat. Valamennyien hibázunk. Valamennyien csinálunk olyant, amit nem úgy kellett volna… De nem mindannyian tudjuk vállalni és kimondani, hogy rosszul tettünk valamit. És elvonulunk sebeinket nyalogatva, világfájdalommal, hogy minket senki nem ért meg, holott lehet, hogy csak ki kellene nyújtani a kezünket. Lehet, hogy csak őszintén ki kellene mondani, amit szeretnénk. Egyszerűen, sallangmentesen, tisztességgel.
Szerencsére vannak közöttünk földi Angyalok, akik ezt meghallják, és segítenek. Bízom benne, hogy előbb-utóbb mindenki megtalálja a magáét!

 

Boka Erika

2008. december

Ha pedig valakinek szüksége lenne rá:
Magyarországi Református Egyház
Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió
Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon
Felvétel: Válaszút Misszió
1122 Budapest, Krisztina krt. 5.
Tel: (1) 224 01 22, mobil: (30) 63 95 362
www.drogterapia.hu