A biztonságos közlekedésről Németh Miklós főhadnagytól
Amikor megbeszéltük a találkozót a FMRFK Autópálya Alosztályának megbízott vezetőjével, az volt a szándékom, hogy főként a KRESZ-szabályok változásáról fogom faggatni a parancsnokot. Mivel a módosítási terv még csak a jogalkotás folyamatának kezdeti stádiumában van, abban állapodtunk meg, hogy olyan tudnivalókat gyűjtünk egy csokorba, amelyeket nem lehet elégszer hangsúlyozni: érdemes újból és újból felhívni rá a közlekedők figyelmét. Ha pedig életbe lép a módosítás, visszatérünk annak a közzétételére is.
A teljesség igénye nélkül csak a legfontosabbnak vélt szabályokra térünk ki, amelyek a térségben élők mindennapjaira vonatkozhatnak.
  • A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek, mint más jármű esetében: járművezetésre alkalmas állapotban kell lenni, és ismerni kell a szabályokat. (Meg betartani...)
  • Kerékpáron egy felnőtt legfeljebb egy 10 évesnél fiatalabb gyermeket szállíthat a megfelelő gyermekülésen. Egyébként utast szállítani tilos! A csomagtartón utast szállítani nem csak tilos, hanem veszélyes is, mert pl. a fékút meghosszabbodik.
  • Tilos főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni;
  • Tilos elengedett kormánnyal kerékpározni;
  • Tilos kerékpárhoz oldalkocsit, valamint – kerékpár-utánfutót kivéve – egyéb vontatmányt kapcsolni;
  • Tilos kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni;
  • Tilos kerékpárral állatot vezetni.
  • Kerékpárosoknak, valamint gyalogosnak lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselniük.
  • Állattal vontatott járművet azok vezethetnek, akik betöltötték 14. életévüket, és a járműre hajtási engedéllyel, vagy „B” ill. „M” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkeznek
  • Nagy divat a fiatalok (és a gyerekek) körében a quad. Nos, jó, ha tudják: ennek vezetése is vizsgát és jogosítványt feltételez: a motor méretétől és teljesítményétől függően segédmotoros kerékpárnak, vagy motorkerékpárnak felel meg, a KRESZ szerint, tehát minimum 14 éves kortól lehet(ne) csak vezetni... A bukósisak pedig kötelező viselet quadon!
  • A gépkocsiban utazó 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket a testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben kell rögzíteni. A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gépkocsi első üléséhez a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be a jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel, vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták.
  • A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. A közúti jármű vezetője köteles a jármű sebességét a vasúti átjáró előtt elhelyezett veszélyt jelző táblánál lakott területen legfeljebb 30 km/órára, lakott területen kívül legfeljebb 40 km/órára csökkenteni, és a vasúti átjáróig ezzel a csökkentett sebességgel kell haladni.
  • Fontos szót ejteni a gyalogos-átkelőhelyekről: A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Lassítsanak, ha meglátják az erre utaló közlekedési táblát! Iskolák, óvodák környékén különösen fontos, hogy az autósok mérsékeljék a sebességet!
  • A megkülönböztető jelzéseiket használó gépjárműveknek mindenkinek minden esetben meg kell adni az elsőbbséget!
  • A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.
  • Évek óta megsokasodott a körforgók száma a környezetünkben, azonban használatukkal kapcsolatosan folyamatosan észlelhetőek hiányosságok. Az ily módon biztonságosabbá tett kereszteződések forgalmi rendjét minden esetben a kihelyezett táblák szabályozzák, a körforgalomhoz érve tehát az azokon látható rendelkezéseknek tegyünk eleget. Pl.: Abból a sávból soroljunk a körforgalomba, amelyikből azt a tábla részünkre előírja, és fokozottan figyeljünk a kötelező haladási irányt jelző, valamint az „elsőbbségadás kötelező” táblákra. Még egy fontos dolog, amit sokan elmulasztanak: kihajtás előtt irányjelzővel kell a körforgalom elhagyását jelezni.
  • Az autópálya használatával kapcsolatban továbbra is fontos kiemelni: a leállósávban haladni tilos!
  • A leállósávban előzni pedig főleg tilos és nagyon balesetveszélyes.
  • Az autópályáról a meghibásodott járműveket a lehető legrövidebb időn belül el kell szállítani, mert akadályozzák és veszélyeztetik a forgalmat, és nem utolsó sorban az otthagyással saját vagyontárgyunkat tesszük ki veszélynek!
  • A végére pedig egy nagyon fontos észrevétel: Megsokasodott az érvénytelen okmányokkal közlekedők száma az utóbbi időben. Kérjük a közlekedésben résztvevőket: ellenőrizzék időnként a forgalmi engedélyt, vezetői engedélyt, környezetvédelmi igazolólapot (zöldkártyát), és fizessék be rendszeresen a kötelező gépjármű-biztosítást, amelynek igazolószelvényét is maguknál kell hordani! Ezeket biztosan ellenőrzik ugyanis egy-egy igazoltatásnál.
Bevallom őszintén, életem eddigi „legdrágább” riportja volt ez a beszélgetés… És mennyibe került volna, ha nem ott tudom meg az igazságot!?!?! Előszedtem ugyanis az én papírjaimat is: a jogosítványom pár napja lejárt, a zöldkártyámnak alig két hete van hátra… Ha nem nézzük meg együtt, valószínű egyszer közúti ellenőrzéskor derül ki, hogy az új típusú okmányok első oldalán NEM A VEZETŐI ENGEDÉLY ún. orvosi ÉRVÉNYESSÉGÉNEK IDEJE szerepel. Az csak az irat személyazonosság igazolására való jogosultságának érvényessége, magyarul, hogy személyigazolvány gyanánt meddig érvényes, meddig tudom vele igazolni magam. Ha arra kíváncsiak, hogy vezetői engedélyük meddig jogosítja fel Önöket az adott kategóriában járművezetésre, a másik oldalon nagyon apró számokkal a kategóriák mellett láthatják annak dátumát... Remélem, nem esnek abba a hibába, amibe én: a fényképes oldalon szereplő dátumot vonatkoztattam magamra…
 
Felhasználóinknak | © Copyright 2009-2011. - Boka Erika e. v.