A szolgálat védőnői 1930-tól olyan képzésben részesültek, mely kettős képesítést adott: ápolónői és védőnői oklevelet. Ennek az volt a célja, hogy az otthoni gondozás során az ápolással kapcsolatos problémák megoldására is felkészítse a védőnőket.
A Stefánia Szövetség és a Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat 1941-ben egyesült.
A védőnőknek közismerten fontos szerepük van a csecsemők és gyermekek gondozásában, az egészségügyi ellátás segítésében, de legtöbben az ifjúság egészségneveléséből is kiveszik részüket.
A hagyományteremtő ünnepséget először 2008. június 13-án tartották meg, majd ezt követően minden évben ezen a napon fogjuk megrendezni.

A megjelölt dátum történelmi jelentőséggel bír, mivel 1915. június 13-án alakult meg Budapesten az Újvárosháza közgyűlési termében az Országos Stefánia Szövetség - az anya és csecsemővédelem szervezésére. Kezdeményezők dr. Bárczy István Budapest székesfőváros polgármestere, és a Szövetség programtervezetének szerkesztője, dr.Madzsar József orvos, szociálpolitikus voltak. A közgyűlésen megjelent gróf Lónyai Elemérné Stefánia hercegasszony, aki elvállalta a Szövetség védnökségét, valamint névadását.
A Szövetség keretében indult útjára a védőnői munka, mely napjainkban is létező egészségügyi szakma. A múlt század első évtizedeiben a védőnőknek nagyon fontos feladatuk volt a tudatlanság és a babona elleni küzdelem, az anyák meggyőzése a megfelelő csecsemőtáplálásról, a fertőző betegségek megelőzéséről, a gyermekek megfelelő gondozásáról. A Szövetség gondoskodott arról is, hogy a védőnők szakmailag is felkészült szakemberek legyenek. Az oktatásukat már 1915 novemberétől 2 hetes tanfolyamon indították. (Jelenleg a képzés főiskolai szinten nyolc félévig tart). A képzésben a korszak híres professzorai is tartottak előadásokat a hallgatók számára, többek között dr. Tauffer Vilmos szülész professzor,akitől a „védőnő” elnevezésünk is származik, vagy dr. Bókay János, a neves gyermekgyógyász professzor.
A Védőnők Napja azt is reprezentálja, hogy ez a prevenciós szolgálat közel egy évszázada működik országunkban, mindenki számára elérhető, népegészségügyi feladatokat szem előtt tartó ellátási forma, különös tekintettel a várandós anyák, a csecsemők, a kisgyermekek, az iskoláskorúak egészségének védelmében, egészségfejlesztő magatartásuk kialakításában. A „védőnőség” hungarikum is, mivel ilyen jellegű szolgálat Európában csak Magyarországon létezik.