Szinte már „történelem”: Dávid fiam első kirándulása a veszprémi állatkertbe vezetett – majd’ másfél hónapos volt akkor. Egy babahordozóban vittem a pocakomon, gyönyörű időben sétáltunk a parkban. Büszke voltam arra, hogy anya vagyok, lerítt rólam, mennyire boldoggá tett az élmény! Egy nagyobb társaságból azonban egy korosabb hölgy kedvemet szegte: valami megjegyzést tett arra, mit divatozom a gyerekem kárára. Már nem emlékszem pontosan a szövegre, csak a hatása maradt meg bennem még ennyi év után is. Pedig természetesen NEM AKARTAM ROSSZAT A GYEREKEMNEK! Nem gonoszságból vittem kendőben, hanem mert az autóba nem fért bele a babakocsi, és mert jónak láttam, hogy hozzám simul a csöppségem. Amikor pár napja e-mailben kértek, hogy népszerűsítsem a 3. Nemzetközi Babahordozó Hét rendezvényeit, egyből az az állatkerti séta jutott eszembe. És az, hogy milyen jó 23 év után „feloldozásra” lelni.